Scientology önkéntes lelkészek mesélnek arról, milyen volt a karácsonyi segítségnyújtás Mayfieldben
Az ország minden tájáról érkeztek VM‑ek, hogy segítsenek széppé tenni a december 10-i tornádó által megtépázott város karácsonyát.
„Köszönjük, hogy egy kis boldogságot hoztak az életünkbe” – hálálkodott egy idős házaspár karácsony napján a Kentucky állambeli Mayfield élénksárga sátránál álló önkéntes lelkésznek. A Nashville‑i Scientology Egyház Mikulása nem volt felkészülve azokra a reakciókra, amelyeket Mayfieldben kapott.
„Több tucat gyerek jött ma el” – mondta a Mikulás. Néhány gyerek túl félénk volt ahhoz, hogy odamenjen hozzá, mások viszont alig várták, hogy meglássák, milyen ajándékot tartogat számukra. „Azt hiszem, a szülők még izgatottabbak voltak, mint a gyerekek.”
A Mikulás újabb és újabb ajándékokat húzott elő a zsákjából, egészen addig, amíg meg nem kapta a várt reakciót.
„Volt egy kisfiú, úgy 90 cm magas, akinek egy plüsslovat húztam elő. Nem érdekelte. Majd mikor kihúztam egy fél méteres plüsspolipot, ami feleakkora volt, mint ő, csak úgy ujjongott örömében.”
A fiú húgának a Mikulás egy óriási plüssbékát ajándékozott. „Amint megpillantotta az ajándékot, a kislány egy hatalmas ölelést adott a Mikulásnak.”
Előfordult, hogy az utcán állva észrevette, hogy a mellette elhajtó autóban ülő emberek lehangoltak. „Integettem nekik és azt mondtam: »Ho-ho-ho!« Ők meg egyből elmosolyogták magukat.”
Egy nyugdíjas tengerészgyalogos több száz játékkal érkezett meg az önkéntes lelkészek sátrához, „hogy a gyerekeknek szép karácsonya lehessen”.
„Mintha mindenki segítene mindenkinek – mondta, miközben a könnyeit törölgette. – Ez a legjobb karácsonyom. A világ mai állapotában, amikor mindenütt káosz uralkodik, látni azt, hogy mit tesznek az emberek azért, hogy segítsenek egymásnak ahelyett, hogy eltaposnák egymást, reményt ad az emberiség számára. Ez egy hatalmas élmény. Remélem, soha többé nem kell megtapasztalnom semmi ehhez hasonlót, de amikor átéli az ember, és látja, hogyan bánnak az emberekkel, és hogy az emberek segítenek egymásnak – több jó dolog van benne, mint rossz. Az idei karácsony egészen rendkívüli. Nem a játékokról van szó, nem arról, hogy mit kapsz ajándékba. Arról szól, hogy mit tudsz tenni. Ez igazán szívmelengető.”
A játékokon, valamint a szenteste és a karácsony napján felszolgált vacsorán túl, az önkéntes lelkészek más jótékonysági szervezetekkel együttműködve több mint 30 000 adag ételt osztottak ki a helyi lakosoknak és más önkénteseknek.
További képzett önkéntes lelkészekre van szükségünk. Bárki, akinek módjában van csatlakozni a katasztrófavédelmi csapathoz, hívja az önkéntes lelkészi forródrótot: +1‑800‑435‑7498 vagy +1‑323‑960‑1949.
A Scientology Egyház önkéntes lelkész programja egy vallásos társadalmi szolgálat, amelyet az 1970-es évek közepén hozott létre L. Ron Hubbard, a Scientology alapítója.
Az önkéntes lelkész „egy olyan ember, aki önkéntes alapon segít embertársain azáltal, hogy segít helyreállítani a célt, az igazságot és a szellemi értékeket mások életében.” Hitvallása: „Az önkéntes lelkész nem takarja el a szemét a lét fájdalma, gonoszsága és igazságtalansága láttán, hanem képzett arra, hogy kezelje ezeket a dolgokat, és segítsen másoknak abba, hogy ezek kevésbé hassanak rájuk, valamint hogy új személyes erőt érjenek el.”